Csűry István püspök üzenete, a reformáció alkalmából
„…amikor vonultál a sivatagban, rengett a föld, csepegett az ég is…, bőven adtál esőt örökségedre, és fáradtat megerősítetted.” (Zsolt.68,8-10)
Kedves Testvéreim!
A zsoltáros a kiválasztottak pusztai vándorlásának eseményeit tárja elénk annyira élethűen, hogy inkább kívánkozunk a Sinai hegy árnyékába, Isten közelébe, mint a mára felbolydult és ostoba világba. Egyáltalán nem visszavágyódás ez egy régen volt történelmi múltba, és nem is felületesen lesajnálkozó kritikája a jelenkornak, hanem sokkal inkább közérzetünk látlelete. Elismerő vallomás, hogy gondban és bajban mégis Isten az egyedüli menedék. Mondják, több oknál fogva nehezen ünnepelhetjük ma az 1956-os forradalom hőseit, amint a reformáció emlékezete is leterhelődik. A sátán célközelben érezheti magát! A hit azonban éppen a legkönyörtelenebb körülmények között éled és csodákra is képes lesz.
A fogságból szabadult nép elvárása többszörösen felülmúlja a legnagyvonalúbban kezelt érdemeit, ha egyáltalán maradt volna abból valamennyi az ősatyák után. Az egyiptomi húsos fazekak mellett felőrlődött a testvéri együttérzés, néhányan alattvalónak vetett kiváltsággal emelkedtek a „merülési-vonal”fölé, és bizony sokan simultak a póráztartó hatalmasok árnyékához. Az irgalom mégis elindítja a rabokat a szülőföld irányába, a kegyelmet tízszer érkező csapással támogatja. Nincs a szabadság előtt akadály, hacsak a szabadulók zsigereibe szorult kicsinyhitűség meg nem torpan. Az ember sajnos hajlamos megtorpanni, mert egyesek féltik kínnal és árulással keservesen megszerzett alighatalmukat, mások fáradtak és kevésnek érzik magukat nagyobb feladat végrehajtására. A diabolikus erőket könnyű segítségül kérni, mert ott nyújtóznak az áldozatok küszöbén. Ez történt valamennyi szabadságharcunkkal és forradalmakkal. Ez történt 1956-ban Magyarországon. Ez történt a reformációt követő hanyatlásban. Nemzetünk naponta bekövetkező megalázása, mert keresztyéni és nemzeti elveket követ, azért következhet be, mert alig-hatalmú cselédeket uszítanak nagy húsos fazekak mellől. Keresztyénségünk gyengítését gyilkosok, gyújtogatók és gyógyíthatatlan zavart elméjűek végzik akkora fizetség mellett, hogy öngyilkos merényletre is készek. Nemcsak fenyegetnek, hanem szorgalmasan támadnak. Az ateizmus házhoz jön, és újult erővel folytatja a keresztyén egyházak rombolását. Saját médiát építettek és alattomos módon tömegeket manipulálnak. Nincs mitől félniük, mert a legfelsőbb hatalmakban is van képviseletük.
Az 1956-os magyar szabadságharc előestéjén keresem a hitem szerint még mindig létező bátorító üzenetet, hogy a keresztyén szabadság forradalma, és a forradalmak szabadsága -sötétségre is kényszerítve- győztesen kerül ki a küzdelemből. Isten megjelenése a vándorló honfoglalók között erről szól! Krisztus feltámadása ezt igazolja! Minden meghátrálás Isten elleni vétek, nem is beszélve az ellenségekkel való összefogásról, az önfeladásról, vagy a nemzetárulásról. Ezt a megjelenést a természet is a legmagasabb fokon fogadja. Rendül a föld, csepeg az ég, a Sínai-hegy is megmozdult a sivatagban népe előtt haladó Isten jelenlétében. A történelmi feljegyzés arról az eseményről úgy szól, hogy azt ma is hallanunk és időszerűsítve alkalmaznunk szükséges. Sok kételkedőnek kell elmondanunk, hogy a szabadulást követő erőpróbáló negyvenéves vándorlás a honfoglalásig nem a kegyetlenkedő Isten gorombasága. Felkészülési próbatétel, ugyanakkor hitről, engedelmességről, szeretetről szóló vizsgafolyamat. Az a nemzedék csak azért jut az ígéretföld határáig, mert rendre elbuktak, de utódaik örökül nyerték. Ha ma semmi nem vigasztalná a mi nemzedékünket a gyökeres változás felől, akkor is szent kötelességként mégis gyermekeinkre és a következő generációkra nézve küzdenünk kell, mert Isten ígéretei továbbra is adottak és elérhetőek.
Az idézett zsoltár örökségről beszél. Az újszövetség is örökségnek tekinti a közösségeket, az egyházat, a gyülekezeteket. Az ember mindig Isten öröksége, azaz mi örökösök vagyunk. Krisztus meghal és feltámad az örökösökért, azért hogy az egy testnek fejeként méltóságot szerezzen a tagoknak, akik önmaguktól méltatlanok erre, de ennek ellenére és ellenségeik halálos támadásai között azzá lesznek. Amikor a Krisztus-test tagjai komolyan vették ezt éltek és éltettek. Éppen itt találjuk meg azt a mennyei bírálatot is, amely azóta és évezredeken keresztül sokszor megtörtént, hogy az örökösök bizony megfáradtak. Ellankadtak a Sínai-hegynél, a Getsemánéban, Jeruzsálemben…és azóta Nagyváradon, Genfben és Brüsszelen át sok helyen.
Ellankadásainknak haszonélvezői még nem tudják, illetve mi is elfelejtjük, hogy Isten bőven ad esőt az örököseinek. A gyakran elkeseredő, vándorlásakor éppen csak vánszorgó, a halálosan elgyengülő éltető esőt kap. Reményt nyer a mindennapi kenyérre, és a mindennapi küzdelmeihez. Hallanunk kell Isten Igéjét, amikor nekünk a sok kudarccal leterhelt embernek mondja, hogy az örökösök mennyből való ajándékkal állnak talpra és haladnak. Bár nem tudjuk, meddig érünk, azt viszont igen, hogy addig mellettünk van Isten, és addig elérünk, ahonnan utódainknak már könnyebb lesz.
Nehéz történelmi örökséggel, de Isten örököseiként ünnepelhetjük az 503 éve megtörtént reformációt. Ünnepeljük még lelkesebben, mert lankadásainkat ezzel tárhatjuk Urunk elé. Ünnepeljük Őt, aki ismét Igéjét állítja mindenek közepére, hogy mindenki kihallja a legfőbb jót, a szót, amely vigasztal és felüdít. Csorog az ég és lesz kenyér, szó jön a mennyből és lelki táplálék is lesz hatalmas bőséggel.
Nagyváradon, 2020. október 22.
A békesség kötelékében!
Csűry István
